Prologue

Hangok és színek éles kavalkádja. Furcsa. Amikor az adrenalin fénysebességgel száguld végig az ereidben mindent sokkal élesebben tapasztalsz. Én ennek ellenére semmit nem látok vagy hallok élesebben, mint kellene, ez baj. Pedig most szükségem lenne az érzékszerveimre. Valószínűleg kérdezgetnek. Mi történt velem? Mit keresem ott az éjszaka közepén? Ijedten rántom el a kezemet valami hideg elől, mire határozott mozdulattal valaki megakadályozza, hogy reflexszerűen ismét elhúzódjak. A szám elnyílik, sikítani akarok, de nem hallok semmit. Vajon kiabálok? Éles, fehér fény kúszik a látóterembe, fókuszálni próbálok...mintha arcok lennének, de ebben sem vagyok biztos. Hol vagyok? A páni félelem úgy járja át az egész testemet, hogy beleremegek. Aztán arra is rájövök, hogy nem vagyok egyedül a testemben, nem hagyhatom el magamat, valakinek szüksége van rám! De vajon akire nekem lenne szükségem hol van? Pedig az ő hangját tisztábban hallanám mint bárki másét, az ő arca nem lenne homályos, úgy mint két éve, amikor először megláttam.

Mintha csak tegnap lett volna. Érdekes, semmi másra nem emlékszem abból a napból, csak Rá. Első nap a gimnáziumban, minden egészségesen frusztrált tinédzser rémálma, ráadásul a gyűlésteremben kezdtünk, ami olyan volt mint egy állatkert. Az idióták üvöltöztek, a stréberek rettegtek, a lányok pedig mustrát tartottak. Én pedig? A gördeszkámat szorongatva Ace mellett sodródtam a tömeggel. Türelmetlenül mentünk végig a sorok között, üres hely után kutatva. 

És akkor láttam meg Őt. A tekintetünk találkozott, csak néhány másodperc volt, de az annyira erőteljesnek hatott, hogy kénytelen voltam lesütni a szememet és úgy elmenni mellette. Ezt, az életemet nagyban meghatározó pillanatot rajtunk kívül senki nem vette észre. Ace lökött rajtam egyet, én pedig elindultam két szabad hely irányába s bàr vissza-vissza pillantottam az idegen felé, beleolvadt a tömegbe, így már nem tudtam ismét kiszúrni...

A fájdalomtól felordítottam, hirtelen azt is megtudtam volna mondani, hogy hányadik sor hányadik székén ült, de helyette csak a nevét adtam a jelenlévők tudatára. 

- Tyler, szükségem van rád!